csokista

Ok, ne beszéljük a karácsonyról, de azért olasgatni már csak lehet róla. Hódos Hajni, a társcsokista is ezt tette, és jól kiolvasta a Stahl Magazin Csupacsoki különszámát. Aztán írt belőle egy lapszemlét.

Ha a nyálkás-ködös, nyirkos-szürke novembert túlélem, akkor minden rendben van, akkor jöhet a tél, lehet hó, fagy és még szürkébb az ég. Nincs túlélő receptem, az évek alatt megszerettem ezt az átmeneti időszakot, az enyészet idejét, mikor egyre hosszabbra nyúlnak az esték, próbálom átadni magam ennek a lassulásnak és észrevenni a szépet.

A november az én adventem igazán, ilyenkor még csend van, nem esem át az akcióssólámpákon, torz vigyorú angyalkán, nem ordít rám senki a tévéből, hogy az ideinek egy nagyszerű karácsonynak KELL lennie és nem kapok idegbajt a „lázas készülődés” és a „stresszmentes ünnep” kifejezésektől sem. Még nem unom a Letitsnow-t és várom az első havazást.

Még nem kezdek tervezni sem, csak a gondolataim járnak a karácsony körül, hangulatokat, színeket, illatokat idézek fel, jó ez így, nem kell sietni, nem kell rohanni sehova. Idén nagy klasszikusok, régi bevált, nosztalgikus dolgok jutnak eszembe, csak semmi procc és parasztezüst, hmm…. karácsonyi fatörzstorta? Jól hangzik.

Nem sokkal később álmosan ülök a reggeli kávé fölött és nézem az aranyporral meghintett fatörzs tortát a Stahl magazin Csupa csoki különszámában. Nincsenek véletlenek.

Csokoládés gasztromagazint kiadni nagy bátorságra vall és jókora fricska is egyben: annyira kézenfekvő ötletnek tűnik, mikor eszünkbe jut, hogy amiatt vetjük el, snassz. Aztán, a kész magazin láttán főszerkesztők verik a fejüket a falba, miért nem nekik jutott ez eszükbe. Igen, néha tényleg a meleg vizet kell feltalálni.

A csokoládé olyan, mint a szex: soha nem tudhatsz róla eleget. Fogalmam sem volt, mi az a lecitin. És mindig lesz, amit nem mersz megkérdezni: fogalmam sem volt, hogy a kakaóvaj alkalmas arra, húst süssünk benne. 

Egy csokoládés gasztromagazin olyan, mint egy gálaműsor. Persze nem mindegy, hogy Karel Gott van a színpadon, talpig flitterben, vagy valaki más, így a kezdőknek ajánlott csokis sütemények közé nem ér odabiggyeszteni a „fantázia krémet”, ami főzés nélküli pudingporok rafinált egymásra rétegezéséből áll, de egy Torta del cielo nevű mexikói különlegesség, az már döfi. Persze engem könnyű elkápráztatni, ha sütésről van szó, az egyszerű, de nagyszerű süteményeknél nyilvánvalóan és egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt években egy szatyorban éltem: ha nem így lett volna, nem ujjonganék a maláj „lépesméz-torta” láttán. Még sütőtálam sincs. Pedig ez a torta iszonyú jó, ezt meg KELL sütni.

Somlóigaluska-tortát is kéne sütni, de ha a Stahl magazinban azt írják, melós, az olyan, mint amikor a bármely egészségügyi dolgozó a fájni fog kérdésre zavart félmosollyal azt válaszolja, nem lesz kellemes. Melós. Nagyon. Nagyon-nagyon, de annyira szép és annyira csokis és annyira krémes, hogy az ír krémlikőrtortát majdnem átlapoztam.

Vannak csokis kekszek, de az hidegen hagy, a rafinált édességek közül a panforte és a rumos-diós kocka egyáltalán nem. Érdekes elgondolás a klasszikus csokik süteménybe való felhasználása, a Gesztenyés snickers pitét még meg is kóstolnám.

Kapunk egy kis irodalmat, először egy kis romantika: Anna KareninaBabkája, aztán rejtély, izgalom, fondorlat, Agatha Christie „Fenséges halálnak” elnevezett csokoládé tortája. Némi technika óra – gasztroajándékok saját kezűleg – cihelődhetünk törire, a Mississipi pite az valami hihetetlenül jól néz ki, hihetetlen, pedig „csak” egy pite.

Ha csupa csoki, akkor a bonbonok sem maradhatnak ki. Gondoltak a hozzám hasonló türelmetlenekre is, a whiskey-szeletet ugyanis egyben kell kidermeszteni, aztán szeletelni. Nem rossz, és 12 deka tejcsoki nem lehet annyira rossz mandulával, kandírozott gyümölcsökkel, ugye?

Csokoládéfüggőknek kötelező. Ne forró csokit iszogatva lapozgassák, úgy azért halálos. Én szóltam.

(HH)