csokista

Nincs mit tenni, pillanatokon belül és visszavonhatatlanul karácsony lesz, ha akarjuk, ha nem. Jobban járunk, ha akarjuk, könnyebb lesz elviselni. Úgyhogy terápiás céllal menjünk elébe a dolognak, és készítsük el a Csokisták adventi koszorúját, szigorúan gyertya nélkül, és naná, hogy csokiból. És ha már kéznél van a csoki, akkor csinálhatunk rögtön pár karácsonyfás nyalókát is, zicher was zicher. Úgyis minden évben kiderül, hogy megint kettővel több rokon van, mint amennyi ajándékot spájzoltunk, úgyhogy nagyon jó szolgálatot tesznek még.

 A csokikoszorúhoz a trüffelnél már begyakorolt ganache krémet használjuk, az elkészítését és a receptet itt találjátok. 

Ízesítésként valamilyen karácsonyi kombinációt javasolnék, legyen például narancsfahéj-szegfűszeg, vagy gyömbér-citrom, esetleg kardamom-narancs, felnőtt változat esetén Grand Marnier.

A menet egészen a habzsák elővételéig ugyanaz, mint a trüffelnél, ezen a ponton viszont belép egy új eszköz, a nyomócső, vagy más néven habcső. 6 mm-es méretű kell belőle, de ha nincs, akkor az is megteszi, ha ekkorára vágjuk a habzsák végét.

A krémből nagyjából 5 cm átmérőjű karikákat nyomunk egy sütőpapírral bélelt tálcára, hagyjuk dermedni. Amikor megszilárdult, temperált csokiba mártjuk, és az ízlésünknek, valamint a raktárkészletünknek megfelelő magvakkal, díszítőcukrokkal vagy bármi mással megszórjuk, és hűtőben 15 percig dermesztjük. Nagy tömegben akkor néz ki jól, ha egyformák a karikák. Ezt úgy érhetjük el, hogy egy másik lapra filctollal előrajzoljuk a köröket, és erre tesszük a sütőpapírt.

A kész csokikoszorúkat csomagolhatjuk egyesével celofánba, tehetjük az ünnepi asztalra, vagy az adventi naptárba. (Naptártölteléket itt is találtok.)

 És ha már kéznél van a temperált csoki, meg az összes szórócukor, akkor csak a nyalókpálcikákat kell előkapni (kettévágott hurkapálca is megteszi), és indulhat a játék. Sütőpapírból kis tölcsért hajtogatunk, ez lesz a ceruzánk, amivel megrajzoljuk a nyalókát.

A tölcsér csúcsát levágjuk, úgy, hogy nagyjából 3 mm-es lyuk legyen rajta, majd egy kevés csokit töltünk bele. Lehajtogatjuk a tölcsér tetejét, hogy ne fölfelé jöjjön ki belőle a csoki, és a sütőpapírra lerakott pálcikákra rajzoljuk a mintát. Ha biztosra akarunk menni, itt is előrajzolhatjuk egy lapra a sablont. 

Szórunk, vigyorgunk.

Betesszük a hűtőbe 15 percre, majd óvatosan leválasztjuk a papírról. Tovább vigyorgunk.

Nem csak nyalókát, hanem sütidíszt is készíthetünk így, vagy elkápráztathatjuk a vendégeinket a cappuccino tejhabján tálalt csokifigurával. Noch dazu, ha belejöttünk a rajzolásba, mindenkinek leírhatjuk a neve kezdőbetűjét csokival. Odáig lesznek, még jövő karácsonykor is ezt fogják mesélni.

Nálunk az összes Wagner violinkulcsot kap, de psszt, meglepetés lesz.

 Fotó: Szabó Zoli

Amikor Beával elkezdtünk gondolkodni azon, melyik sütemény legyen az, amit jártunkban-keltünkben megkóstolunk és a nagyérdemű elé tárunk, már az ötlet felmerülése utáni másodpercben tanácstalanul pislogtunk egymásra. Az ötlet ugyanis jó, megmozdítja az olvasót is, tán még vendégposztjaink is lesznek, azt szeretnénk, na de izé… hogyan?!

Mert a rendes Rigó Jancsi az hasonlatos a fehér hollóhoz, a lúdlábról meg egyszer leírjuk, hogy a krém valójában a ganache, aztán morgunk, mint a bóhás kutya, mert megint egy műkrémes szörnyet tettek elénk, ráadásul teleszórták a tetejét kókuszreszelékkel, de ennél több nincs benne. A Rákóczi túrós meg nem csokis. Na, akkor mi legyen? Hát somlói galuska.

Először is, mert azt többféleképpen is el lehet cseszni, így sokkal többet höröghetünk vagy kiáltozhatunk repülősóért, hely válogatja, ugye. Meg hát az istenadta nép kedvence, csokisnak is elég csokis és én is kiélhetem magam, ha azt vesszük, hogy a tejszínhabbal elég hűvös és távolságtartó a viszonyom. Proccos helyeken is van és a bivalybasznádi Háromlépcsősben is, szóval nem a finom pesti úri népeknek kedvezünk, és élménye is van róla mindenkinek.

Aztán sírva vigadtam egy kicsit, hát mennyire egy balfék nép vagyunk, a sógorok abból a pofonegyszerű sütiből világkarriert csinálnak, minket bezzeg most is a balsors tép, egy rohadt zaherünk nincs, amit fel tudnánk mutatni, pedig úgy kell ide a sütihungarikum, mint egy itt élő Nobel-díjas.

Szóval, somlói galuska, csillogó szemekkel, ráadásul rögtön haza is beszélek, naná, hogy a Desszert Szalonnal kezdem!

A Desszert Szalon Mihályi László mestercukrász cukrászdája, Vácon, a főtértől néhány lépésre. Az itt kapható sütemények mindegyikét Mihályi László találja ki, és önti végleges formájába. A desszertek szezonálisak, de a nagy klasszikusok évszaktól függetlenül kaphatóak, így a letisztult szépségéről is híres Mihályi-féle Dobos torta és a Csík somlói is.

A Csík somlói attól csík, hogy olívás kínálótálban szervírozzák. Az eredeti recept szerint, azaz háromféle piskótából: vaníliásból, diósból és kakaósból készül, főzött vanília krémmel. Izgalmas látvány és igazi kulináris élvezet, sűrű, sötét, tömény csokoládéöntet és meglepően könnyű tejszínhab. A zsírosabb, tömörebb ízek kedvelőinek már-már száraz, én nagyon élveztem, mert az arányai is jók, a tejszínhab nem uralkodik a desszerten, nem tornyosul rá halmokban, éppen annyi, amennyi kell. Isteni. Iszonyú jó. Nincs túlgondolva, nem akar több lenni egy somlóinál, csukott szemmel is felismerjük, de nem akarjuk becsukni a szemünket, mert azonnal megszeretjük a csíkosságát. Semmi fakszni meg csicsa, mégis leesik tőle az állunk.

forrás: www.desszertszalon.hu

Természetesen kapható elvitelre is, egy csinos műanyag edénykében kapjuk kézhez, az első, ami feltűnik, hogy figyelnek arra, az edény teteje ne érjen bele a tejszínhabba, én ezért végtelenül hálás vagyok, mert kevés pronyóbb dolog van a világon, mint a műanyag büdöge tetejéhez ragadt tejszínhab, mondjuk, a kutya örül neki, de Pötyi nem egy árisztokrata, lornyonnal. Én sem, de büdöge esetén is lehet étkezni.  

Az elvihetős változatban kicsit sok a tejszínhab, de ezt tudjuk be a személyes hisztinek, azt sem értem, miért kell a sütik tetejét másfél centi vastagon összebaszórni porcukorral, különösen egy jó kis zsíros tésztás savanykás meggyes pitét, de ez legyen az én megoldatlan problémám.

A másik, amit nem szeretek, a gyümölcs díszítés, az simán felér a tányér szélére biggyesztett lolosaláta-paradicsomkarika-félbevágott narancskarika-zőccségzőggyebóbita kombóval, ami egyszerűen nem nem és nem tud kikopni az nagy magyar tálalási szokványokból, olyan ez, mint karácsonykor a fa tetejébe beleerőszakolt csúcsdísz, akkor is ráhúzom a rohadtannyát, ha le vágni még tíz centit a fából, ó hogy a csúcsdíszes úristenit aki kitalálta. Vagy nem találjuk a csúcsdíszt három éve, és majd egyszer, augusztus közepén lépünk rá és törjük ripityomra, mikor a nyaralás miatt szentségelünk éppen, tökmindegy, a csúcsdísszel csak a baj van, ilyen a gyümölcs díszítés is, a fonnyadozó eper november végén is szomorú látvány, az a mini kukoricacsuhéra emlékeztető akármi meg mi?

Persze értem és tetszik is az üzenet: a szemem is lakjon jól, legyen szép a somlóim teteje. Érzem a törődést, köszönöm, de akkor ezt most lepiszkálgatom, mert alatta van a legjobb somlói, amit életemben ettem és akkor is ezt írnám, ha nem lennénk földik. Tovább nem merem iszonyújózni, na.

Ez van kérem, Bubka-i magasságokból indulunk, hé cukrászok, cukrászdák, gatyát felkötni, jövök, eszem, írom.

ui.: ISZONYÚJÓ!

 Soha életemben nem csináltam még adventi naptárt, sokáig nem is terveztem. Nem azért, mintha nem ismerném az apró meglepetések értékét, csak valahogy mindig műbalhénak tartottam. Mielőtt kollektív sajnálatba kezdenénk szegény gyerekemet illetően, megjegyzem, hogy azért VOLT adventi naptár, mert ha már Csákabonyi Zolikának (az ovi szívtiprója) is volt, meg Szamantának is, akkor nehogy már pont az enyémnek ne legyen. De erre voltak trendi kész cuccok, megvettem, kinyitogattuk, örültünk.

Hogy mennyivel örült volna jobban a kisded, ha anya maga csinálja a naptárt és a belevalót, azt már sose tudjuk meg. Egy pszichológus bizonyára sok órát el tudna bíbelődni ezzel.

 Viszont sose késő. Adventi naptárt nem csak gyerekeknek lehet készíteni. Kaphat egyet a szerelmünk, az anyukánk vagy a depressziós barátnőnk, hogy legyen mire várnia estig, esetleg csinálhatunk egyet a munkahelyre is, feltéve, hogy nem hetvenen vannak az irodában.

A különböző színes dobozokat, csillámkartonból kivágott számokat és télapómacis dekortapaszokat meghagynám az erre specializálódott DIY blogoknak.

Mi most készítsük el azt a 24 db kis biszbaszt, amit majd elrejtünk a csillámkartontapasz-dobozkákban.

Csokival dolgozunk, mi mással. Lehet ét, tej, fehér vagy színezett csoki, én most komoly felnőtt étcsokit meg egy kis fehéret használtam. Meg pár infantilis cukordrazsét.

24 db tallérhoz nagyjából 15 deka csoki elég.

Nem is kell semmi más, legfeljebb még egy habzsák, de megteszi helyette egy levágott sarkú zacskó is. Az egyetlen komoly művelet a temperálás, de az már úgyis megy mindenkinek nyilván. Ha mégsem, akkor itt a leírás hozzá: 

Amikor letemperáltuk a csokit, egy sütőpapírral bélelt tálcára 10 forintos méretű pöttyöket nyomunk. Gyorsan dolgozzunk, hogy ne dermedjen meg a csoki. A tálcát párszor az asztalhoz ütögetjük, hogy kicsit szétterüljenek a korongok. Feldíszítjük a drazséval, és előrelátóan hagyunk rajta helyet a számoknak. Amikor a korongok megdermedtek, papírtölcsérből megrajzoljuk a számjegyeket 1-24-ig vagy random módon, ahogy tetszik.

 Ha kifejezetten csokiblora szánjuk a termést, akkor nem árt egy jó fotós sem, nekünk például a Szabó Zoli. Köszi!

Ha van valami, amivel ki lehet kergetni a világból, az a minden évben legalább egy macamagazinban, macaportálon, macabárhol leírt „nincs is jobb dolog a ködös, nyirkos, hideg novemberi délutánokon, mint egy jó könyvvel és egy bögre forró csokoládéval bekuckózni a kedvenc fotelunkba". A forró fürdőt a kád szélére biggyesztett illatmécsesekkel meg sem említem, mert akkor ki kéne térnem a stresszmentes karácsonyra és arra is, milyen idióta tippeket kapunk arra vonatkozóan, hogyan sminkeljük magunkat üdére és ragyogóra szenteste, két pontypatkó panírozása között.

Persze nem magával az időtöltéssel van bajom, a fotellel, a forró csokival, a kuckózással és a jó könyvvel sincs gond, a találós kérdés az, akkor mivel van, ugye, de a Nőkongresszusnak már vége, úgyhogy haladjunk, elvtársnők.

Szóval, a bögre. A bögre ki- és megkerülhetetlen, a háztartási eszközöknek ha nem is az omegája, de előkelő helyet foglal el a toptenben. Néhány éve ciki bögrét ajándékozni, szerintem nem az, persze nem a bivalybasznádi búcsú céllövöldéjében, három pálcán himbálódzó, a gyors kiégetéstől hajszálrepedéses, „igyunk, vazze!" felirattal ellátott mázas kerámia készségre gondolok.

Kedvenc bögréje mindenkinek van. Szeretjük, akkor is, ha csempe a széle, esetleg repedt. Kicsit szégyelljük, mert macis, ezért csak akkor vesszük elő, ha egyedül vagyunk és nagyon anyásak. Pöttyös, csíkos. Piros szívecskés. Csilliókba került és egy aukción vettünk. Fruttikba került és a bolhán vettük, de vehettük volna egy aukción is. Kaptuk. Tőle. Anyutól, tesótól. Azt sem tudjuk, honnan van.
Nekem is van. Több is, most éppen négyen vannak versenyben:

A Hóemberes

Karácsonyi bögre kell és kész. Lehet angyalkás, Mikulásos, hópelyhes, tökmindegy. Kell.

Az Ezeréves

Főként ovisteát iszunk belőle, és rendületlenül áztatjuk a háztartási kekszet.

A Misszpicsás

Kizárólag forró csokizásra.

A Cselédlány

Reggel, délben, este. Kávé és croissant. Délután kávé és keksz. De befogjuk napközben is, ebben viszünk vizet, hogy rálöttyintsünk a karácsonyi kaktuszra, ezzel veszünk ki a tészta főzővizéből, és ha nem akad más a kezünkbe, ebben csináljuk meg a habarást.

Muti a Te kedvenc bögrédet! Küldj egy képet róla a csokista@gmail.com e-mail címre, ha van róla vicces vagy megható történeted, írd le pár szóban. Ha nincs, nem baj, akkor annyit írj le, miért ez a kedvenc bögréd. A bögréket közzétesszük a facebook oldalunkon, a legjobban tetsző bögre tulajdonosának pedig 2013. december 23-án este meglepetést hoz a Jézuska. Hajrá, hajrá! 

A trüffel rendkívül addiktív és alattomos jószág. Amilyen kicsinek és ártalmatlannak tetteti magát,  olyan hamar képes elhatalmasodni a gyanútlan fogyasztó érzékein. Muszáj enni belőle még egyet. Hm, meg talán még egyet. Na jó, csak még egy utolsót.  Próbál a fogyasztó észérvekkel ellenállni, de hiába. 

Érvek trüffel ellen:

hizlal

maszatol

elgurul

kicsi

nem szögletes

kevés benne a C-vitamin

nem elég rózsaszín

alacsony

szeretője van

sötét

a másé

ronda

Érvek a trüffel mellett:

észveszejtően finom!

Ráadásul, hogy még egy érv szóljon mellette, a trüffel stresszoldó is, mert szinte mindig sikerül, így azonnali és kézzelfogható sikerélményt nyújt úgy készítői, mint felhasználói oldalról. Hogy a fogyaztó számára is komoly örömforrás, azt nem kell ragozni. 

Annyira egyszerű, hogy tovább tart feltakarítani utána, mint megcsinálni. Azt hiszem, már mindenki meg van győzve, úgyhogy csináljuk végre!

Ezek kellenek a klasszikus trüffelhez:

45 deka elég jó étcsoki + kb 5 deka a maszkoláshoz

200 ml tejszín (30%-os, NEM NÖVÉNYI!)

5 dkg vaj

1 evőkanál glükózszirup (Corn syrup) vagy méz

kb 5 dkg extra brut (100%-os) kakaópor

Így készül:

A tejszínt felfőzzük, hűlni hagyjuk. Amikor már nem forró, belekeverjük a glükózt vagy a mézet.Közben vízgőz fölött megolvasztjuk a csokit. A langyosra hűlt tejszínt több adagban a csokihoz öntjük, minden adagot alaposan elkeverünk. Beletesszük a puha, de nem folyékony vajat, és az egész krémet addig keverjük, amíg szép fényes, egynemű masszát kapunk. Félretesszük, hogy hűljön, de ne tegyük a hűtőbe, hacsak nem vagyunk saját magunk ellenségei. Ha oda becsukjuk, és közben mondjuk a nagymama ránk csörög, hogy elmesélje tegnapi menüt meg hogy mit csinált megint az a hülye macska, úgy megköt a csoki, hogy sose nyomjuk ki a habzsákból. Pedig az lenne a következő művelet.

Zárójel, amit most csináltunk, az valójában egy emulzió, de a ganache jobba hangzik. Ez az alapja nagyon sok bonbonnak, de a csoki és a tejszín arányának változtatásával süteményekhez és desszertekhez is gyakran használják. Például egy tökéletes parasztvakítós vasárnapi desszert készülhet belőle pici tejszínhabbal, gyümölccsel, bármivel. (Mondjuk rántotthússal ne.) A többeiknek tudniuk sem kell róla, hogy nagyjából 10 perc alatt dobtuk össze. Zárójel bezárva.

A folyamatosan szemmel tartott és épp kellő állagú trüffelmasszát beletuszkoljuk egy habzsákba.

Ha ez nem alapfeszerelése a konyhánknak, megteszi egy levágott sarkú zacskó is. Sütőpapírra kis halmokat nyomunk, ami eléggé eufemisztikus megfogalmazása annak, ami a képen látható, és mindenkinek ugyanaz jut róla eszébe. A trüffel ebben az állapotában kimondottan nem szép, de nem is ezért szeretjük.

Most megint hagyjuk hűlni, amíg teljesen megszilárdulnak a kupacok. Közben csokit temperálunk, és juszt se mondom el még egyszer, hogy hogyan, tessenek itt elolvasni.

Fontos a jól temperált csoki, mert hiába sejtjük – amúgy helyesen – hogy úgyis kakaóba lesz forgatva az egész, ha nem ügyeltünk erre az apró részletre, akkor kimarad a trüfell-élvezet egyik fontos momentuma. Amikor beleharapunk, akkor egy picit roppannia kell a csokirétegnek, de ez a bónusz csak akkor lesz, ha temperált csokit használtunk.

Amikor a kis amorf ördögök megszilárdultak, akkor mindegyiket kézbe vesszük, és egyenként megszeretgetjük: két tenyerünk között golyóvá varázsoljuk őket (szakzsargon: kigolyózzuk). Közben csokisak leszünk, nem kicsit, nagyon.

Most kimaszkoljuk a golyókat: egy alufólia lapra kevés temperált csokit kenünk, és egyenként beleforgatjuk a trüffeleket, majd tepsibe terített kakaóporba pottyantjuk őket. A tepsit megrázogatjuk, hogy  a kakaó mindenhol befedje a csokit. Ettől lesz olyan csodásan ronda a végeredmény. Pont, mint egy szarvasgomba, hiszen innen is kapta a nevét. A trüffeleken pár perc alatt megköt a vékony csokiréteg, és ezzel kész is.

Ebből persze ipari mennyiség lesz, kb 80 db. Ha teszünk bele pár csepp alkoholt, akkor mostantól karácsonyig bőven eláll, még celofánzacskóba téve cuki ajándékcsomagokat is csinálhatunk belőle. Jó (rossz?) esetben persze két nap alatt elfogy az egész.

Szinte az összes égetett szeszesital remekül működik a trüffelben. Whisky, rum, konyak (inkább armagnac), Grand Marnier, Cointreau kipróbálva, szeretve. A pálinkákról ódákat lehetne zengeni, a szilva, a málna, a barack, a sajmeggy, a birs, az Irsai Olivér törköly mind egészen káprázatosan harmonizál az étcsokival. Valószínűleg a többi is.

Az alkohol aromájától és erősségétől függően az arány 5 - 10% a kész csokikrémhez képest. Ha csak a tartósság miatt használnánk alkoholt, akkor abból elég 1%, az viszont lehetőleg semleges ízű vodka legyen.

Bármi mással is lehet trüffelt ízesíteni, csak ötletként: chili, fahéj, szegfűszeg, gyömbér, rózsabors, koriander, csillagánizs  – ezeket porított állapotukban érdemes használni első felindulásként, és ahogy a klasszikus szakirodalom mondja: ízlés szerint. Bár a csokikrémet egy picit túl kell fűszerezni ahhoz, hogy majd a kész trüffelben elég markánsan kijöjjön az íz.

Használhatunk még narancs-, citrom- , levendula-, menta- vagy rózsaolajat, ezekből pár csepp is elég. Nyilván az étkezési változatot használjuk, és nem azt, amit a mécsesbe töltünk. Nagyon különleges a trüffel szarvasgomba olajjal vagy kivonattal, de ebből a tényleg csak mikroszkopikus mennyiséget szabad használni. Nem azért, mert drága, hanem mert egy életre meg lehet így utálni  a szarvasgombát, ami kár lenne.

Mehet még a trüffelbe kávé vagy egy erősebb teafőzet (pl. Earl Grey)

Haladók áztassák, majd főzzék fel a fűszert a tejszínben, és azzal készítsék a krémet. Így működik például a levendulavirág, a friss chilipaprika felvágva és óvatosan adagolva. Frissen reszelt gyömbért és zöldcitrom héjat is használhatunk, egy kevés lime lével. Elég finom, annyira, hogy ez a kombináció a személyes kedvencem. (Bangkok néven a mai napig létezik ez a trüffelvariáció, és ha semmi mást nem csináltam az elmúlt hat évben csokifronton, csak ezt, már akkor is megérte hozzáfogni. )

A bátrabbak keverhetik a fűszereket, alkoholokat és olajokat. Három-négyféle íz működik harmonikusan, nem érdemes túlzásokba esni.

És mindenképpen ajánlatos elsőként a klasszikus, fűszerek nélküli változatot elkészíteni, hogy meg- és kiismerjük a trüffelt a maga egyszerű, tökéletesen pompás, selymesen olvadós valójában.

(wb)

A fotókért köszönet Szabó Zolinak!